Szegedi Tudományegyetem, Mezőgazdasági Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Felvételizőknek

Az SZTE Mezőgazdasági Karról röviden

Az SZTE Mezőgazdasági Karról röviden:


Most 115 éves iskolánk hagyományai tovább élnek! Hódmezővásárhelyen 1896-ban alapították az alsó fokú földműves iskolát, a Karunk jelenlegi tanüzemének területén, amely a II. világháború végéig működött. Ezt követően mezőgazdasági középiskolává alakult, 1961-től pedig felsőfokú intézmény. A rendszerváltozást követően a megváltozó agrárágazat igénye magával hozta a gyakorlati képzés reformját. A fő tantervi cél továbbra is a gyakorlatorientált képzés, a színvonalas oktatás megőrzése. A magyar felsőoktatás integrációs folyamatának eredményeképpen 2000. január elsejétől a Szegedi Tudományegyetem karaként működik.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara jelenleg két szakon (mezőgazdasági- és vadgazda mérnök) és két tagozaton (nappali és levelező) folytat képzést, amelyhez felsőfokú szakképzések, kiterjedt posztgraduális és felnőttképzés, szaktanácsadás és hazai valamint külföldi partnerekkel folytatott tudományos alkotómunka kapcsolódik. A kutatómunkába a Tudományos Diákkör keretében számos hallgató kapcsolódik be évente. Országszerte és különösen a régióban kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezünk a mezőgazdasági vállalkozások, a pénzintézetek, az önkormányzatok, az irányító hatóságok körében, ami lehetőséget teremt a hallgatói gyakorlatok változatos témájú és helyszínű megszervezésére. Karunkról a különböző mobilitás programok keretében Angliába, Írországba, Hollandiába, Németországba, az USA-ba, Franciaországba és az intézményünk kapcsolatából adódó egyéb országokba várják a vállalkozó kedvű hallgatóinkat.


Az egyik legfontosabb cél: hasznosítható tudást adni!


A gyakorlati oktatásra a Kar mindig nagy hangsúlyt fektetett. A Kar épületeitől nem messze, a város határában van tanüzemünk, ahol négyszáz hektáron szántóföldi növénytermesztés folyik, a központi részen pedig holland, új-zélandi típusú állattartó mintatelepek mellett, holland típusú sajtot készítő kisüzem és lovarda is működik. Sokféle gép segíti a gazdálkodást és a gyakorlati képzést.


A nyelvtudás ma már elvárás!


Az államilag elismert nyelvvizsgát kényelmesen, helyben is leteheted. Ha kell, tanfolyamra is járhatsz, a Karunk épületében működő akkreditált ECL Nyelvvizsga Központban. A hallgatói jogviszony alatti minden sikeres nyelvvizsga vizsgadíját visszatérítik számodra, ha államilag támogatott finanszírozásban nappali tagozaton tanulsz.

Középiskolásként szerzett komplex nyelvvizsga esetén választhatsz, hogy felmentést kérsz a nyelvtanulás alól, vagy bővíted tovább tudásodat.


A Karunkon tanulóknak nincsenek nagy kiadásaik!


Természetesen te is részesülhetsz ösztöndíjban és más anyagi juttatásban!

Ez többféle is lehet:

- Teljesítmény alapú támogatás/ösztöndíj, amely lehet:

  • tanulmányi ösztöndíj,
  • kiemelt tanulmányi ösztöndíj,
  • közéleti tevékenységért megállapított ösztöndíj,
  • köztársasági ösztöndíj.

 

- Szociális alapú támogatás, amely lehet:

  • rendszeres (állandó) szociális ösztöndíj,
  • rendkívüli (egyszeri) szociális ösztöndíj, támogatás.

 

- Kedvezményes természetbeni juttatás:

  • tankönyv- és jegyzettámogatás,
  • kollégiumi elhelyezés.

 

- Szakmai gyakorlat idejére járó külön támogatás.

- A kulturális tevékenység, sporttevékenység támogatása.

 

Tanulmányi ösztöndíj egy tanulmányi félév időtartamára adható, szabályzat alapján.

A tanulmányi átlag alapján, tehát 4,5 felett, havonta 25.000 – 35.000 Ft ösztöndíjhoz lehet jutni!

 

Nálunk minden nappali tagozatos kollégiumi szobát kaphat!

 

Mindegy, hogy államilag támogatott képzésre vagy önköltséges képzésre nyertél felvételt vagy hódmezővásárhelyi lakcímmel rendelkezel, felvételt nyerhetsz kollégiumunkba!

A közösségi élet kialakulásának döntő színhelye a kollégium. Baráti társaságok, tanulóközösségek jönnek létre az itt eltöltött évek alatt.

A Kar épülettömbjében található kollégiumban 2-3 ágyas szobákban lakhatsz. Saját éttermünkben naponta étlapról, vagy többféle menüből választhatsz. A kollégium épületének alagsorában kialakított klubhelység a hallgatók pihenését szolgálja.

A Mezőgazdasági Kar épületei Hódmezővásárhely központjában vannak. A kollégiummal együtt összefüggő épülettömböt alkotnak, amely egy kellemes parkot fog körbe. Itt található egy fedett tornaterem és egy szabadtéri sportpálya is. A tanulmányaid során a Dél-Alföld legnagyobb szakkönyvtárának 45 ezer kötete vár, amelyben állandó internet hozzáférés van. A kollégiumban Internet Klub és egy jól felszerelt konditeremben működik. Közel található a városi strand, amelyhez kedvezményes belépőt kapsz. A várostól néhány percre van mód a lovaglásra is. A kollégium bejáratánál helyi és távolsági buszmegálló van. Alig félórás távolságra van Szeged, amelyet Hódmezővásárhellyel a vasút és négysávos autóút is összeköti.

Válaszd bátran a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karát, ha érdekel képzéseink valamelyike, mert ugyanazt a tartalmat kapod, mint az ország bármely más hasonló agrár-felsőoktatási intézményében: csak a lakóhelyedhez közel, kevesebb utazási költséggel, esetleg kollégiumi díj vagy albérleti díj nélkül, a családod, barátaid közvetlen környezetében.

Érdemes elgondolkozni a költségtérítéses képzés vállalásán is, hiszen később van lehetőség az államilag támogatott képzésbe átkerülni.