Szegedi Tudományegyetem, Mezőgazdasági Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  MGK Hírarchívum  --  2012. november

Fiatal kutatók mutatták be eredményeiket az SZTE Mezőgazdasági Karán

fkk-hir

Az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara saját szakmai rendezvénnyel csatlakozott a Magyar Tudomány Ünnepéhez.

2012. november 21.

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottság Mezőgazdasági Szakbizottsága, a Magyar Biológiai Társaság Szegedi Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának szervezésében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 16-án „Új irányok a mezőgazdaságban és a vidék fejlesztésében” címmel tartották meg Hódmezővásárhelyen a fiatal kutatók konferenciáját.

A tanácskozás résztvevőit Bodnár Károly, az SZTE Mezőgazdasági Karának dékánja, Cseuz László, az MTA SZAB Mezőgazdasági Szakbizottságának elnöke, valamint Tanács Lajos, a Magyar Biológia Társaság Szegedi Csoportjának elnöke köszöntötte.

Horváth József, az SZTE Mezőgazdasági Karának tudományos dékánhelyettese felvezető beszédében kiemelte, hogy a karon évről évre sorra kerülő konferencia idén második alkalommal már a Magyar Tudomány Ünnepének kereteiben megszervezett programok egyike lehetett. Kezdetben csak a „belső”, MGK-s PhD-hallgatói és oktatói tudományos beszámolók, kutatási eredmények ismertetésének szánták ezt a fórumot, mely mára országos szintű konferenciává nőtte ki magát. Az előadók között köszönthettünk a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról, a Szegedi Gabonakutatóból és a gödöllői Szent István Egyetemről érkező szakembereket egyaránt. Horváth József külön örömét fejezte ki, hogy idén első alkalommal az érdeklődők körében négy hódmezővásárhelyi középiskolás diák is megjelent a helyi HISZK Gregus Máté Tagintézményből.

A konferencián három szekcióban (Bodnár Károly, Cseuz László és Tanács Lajos elnöki koordinálásával) tizenhat különböző, agrártudománnyal foglalkozó prezentációt és kutatási beszámolót hallgathattak meg az érdeklődők.


Nagy Renáta


A konferencián készült képek itt megtekinthetők